Fokgazdálkodás, ártéri víz- és tájgazdálkodás - ezekkel érdemes tisztában lennünk itt a Kárpát-medencében

Írta: Katona Noémi

Két legkevésbé szabályozott (határ)folyónk,
a Mura és a Dráva összefolyása
Forrás: hirado.hu
Minden jel arra mutat, hogy ha az ember helyét keressük a természetben, akkor itt az Alföldön például megtalálhatjuk - méghozzá a fokgazdálkodó ember szerepében. 
Miért pont a fokgazdálkodók? Majd oda is eljutunk, de kezdjük az elején! Mi is egyáltalán az a fokgazdálkodás?

"Fokgazdálkodás szűkebb értelemben az ártéri gazdálkodás vízgazdálkodási módszertana" - írja a Wikipedia... "Hát.. oké..." - mondhatjuk erre. Pedig van ennek értelme, de tényleg! :) 

Az ártéri gazdálkodás maga a komplex rendszer, egy gazdálkodási forma, amibe nagyon sok tevékenység beletartozik: halászat, legeltetés, gyümölcsösök, kaszálók, méhészet, pákászat, erdőgazdálkodás, az építőanyagok és a kézművesség alapanyagainak beszerzése, előállítása (pl. nád, fűzfavessző, agyag), malmok, de még a település környéki szántók és a vetemény is, stb. 

Tisza szabályozás – A nagykörűi kanyar,
a Közép-Tisza egykor és most
Forrás: youtube.com
A lényeg, hogy az éppen áradó, magas vízállású folyók vizét a part mentén található kivezetéseken keresztül (ezek a fokok) folyamatosan engedik ki az ártérre - ami általában a magaslatra települt falu közvetlen környezetét is magába foglalja - és az ott található mélyedésekbe. Majd a vízszint csökkenésekor, és a nyári szárazság idején ebből a felszínen, illetve talajban "betárazott" többletből biztosítják a terület különböző gazdálkodási formáihoz szükséges vizet. 

A halak ívásának elősegítésére lassú folyású, növényzettel teli szakaszokat hoznak létre, majd a víz visszaáramlásakor a fokok kijáratánál olyan csapdákat, rekesztéseket állítanak fel, melyeken csak a nagyobb halak akadnak fenn, a kisebbek visszaúszhatnak a folyóba, így biztosítják a halállomány utánpótlását. A víz nyár során történő fokozatos visszaáramlása biztosítja a folyamatosan szárazra kerülő részeken a friss legelőterületet a jószágnak. Mindeközben a mélyedésekben tárolt és talajba beszivárgó víz növeli a felszín alatti vízkészletet, így a gyümölcsösök, és a szántóföldi növények vízellátása, illetve a bővízű kutakból a kerti vetemény locsolása, háztáji állatok itatása is megoldott. Ráadásul az áradások hordaléka a talaj tápanyagtartalmára is igen jó hatással van.

Szürkemarhák az ártéri legelőn
Forrás: grasslandlifeip.hu
Ahhoz, hogy ez a rendszer, tehát az ártéri tájgazdálkodás működjön, ahhoz a folyók vizének "kormányzására", kezelésére, az azzal való gazdálkodásra van szükség, tehát meghatározni, irányítani, hogy merre folyjon, merre ne, hol tároljuk, és mennyit, hol fog beszivárogni. Ez a dolog vízgazdálkodás része. 

Tehát:

- a fokok kialakítása, kezelése és karbantartása segítségével megvalósuló 

- hatékony vízgazdálkodáson (irányítás, visszatartás, tárolás) alapulva 

- működik az egész, sokféle haszonvételt magába foglaló ártéri (táj)gazdálkodás.


A FOKGAZDÁLKODÁS VESZTE

A Kárpát-medence vízborította és árvízjárta 
területei a folyószabályozások előtt
Forrás: qubit.hu
A fokgazdálkodás a török időkben kezdett el hanyatlani. Az azt művelő nép megfogyatkozott, elvándorolt, részben megsemmisült, a rendszer pedig gondozója, a gazda nélkül tönkrement. Később, a többnyire távoli, sokszor idegen vidékről betelepülők pedig nem ismerték ezt a működést, így feltámasztani sem tudták. 

Azokon a helyeken, ahol még megmaradt, a folyók felsőbb szakaszainak változásai (pl. erdőirtások), majd az ezek hatásait ellensúlyozni próbáló átgondolatlan és szűklátókörű megoldások (gátépítés, szabályozás - melyek ellen egyébként a helyiek gyakran hevesen tiltakoztak) tovább rontottak a helyzeten.

Ahogy Győri Róbert (ld. a bejegyzés végi "Ajánló"-ban) írja: A "tervekből ez a racionalitás árad, a természetet és a helyi viszonyokat nem ismerő, végtelen önbizalommal megáldott emberé, aki már nem látja át a folyamatok összefüggését. Még ha a jobbítás szándéka vezérelte is ezeket az embereket, tévedésük súlyos, megbolygatták a szervesen összefüggő rendszereket: 

Forrás: magyarnemzet.hu
az Alföld a 19. században jól-rosszul végrehajtott vízrendezés után a szárazságok, szikesedés problémáival küzd, a rendezés az egyre vaduló árvizeket sem tudja megfékezni, a 20. századra ez a válság (..) tovább mélyül, újabb és újabb tervek születnek, öntözőrendszerek épülnek, de ezek csak felületi kezelésre elegendőek. A társadalmi rend is megbomlik, a halászattal, állattenyésztéssel foglalkozó nép zsellérként került az úrbéri tabellába.

A 18. század végén a fokgazdálkodás utolsó területei is lehanyatlanak. Az Alföld (...) problémái az egykori ártereken máig megoldatlanok. 

Forrás: kiutak.hu
Ki emlékezik már a természettel való együttélésnek a gondolatára is? A racionális önérdek, a legnagyobb haszon elve viszont széles tömegeket hódít. Az emberi gondolkodás is megváltozott ezen időszak alatt, kialakult 
'a kapitalizmus szelleme'. 

A kívülről beavatkozó ember heroikus magasságba emelkedik, de nem számol a tévedés lehetőségével, aki pedig a lassú, folyamatos, szerves alakulásban hisz, az konzervatív kerékkötő, pedig lehet, hogy megsejtett valamit abból, hogy a dolgok nem minden esetben írhatóak le a technikai racionalitással.

Az ártéri gazdálkodás működő rendszere egyes területeken még felújítható, másutt csupán légifelvételről ismerhetők fel az ágrendszerek formái. 

Azonban nemcsak a táj szegényedett, mi magunk is. Az egykori társadalmi struktúrák és gondolkodásmódok is nehezen vehetőek ki korunk mentalitásának hordalékai alól. (...) Annak idején is lassan tűntek el régi világ utolsó hangulatai, talán egy-egy szilánk még mindegyikünkben maradt."


A FOKGAZDÁLKODÓ EMBER ALAKJA - és talán pont ez itt a lényeg...

Forrás: 24.hu
A fokgazdálkodó ember tehát a természet folyamataival együttműködik, azokra "rásegít", így sokszínű élőhelyet alakít ki maga körül, területének életközösségét gazdagítja, erőforrásait nem használja túl, életmódja hosszú távon is fenntarthatóan működik. Rendszere legalábbis évszázadokon át virult, és csak akkor ment tönkre, mikor őt elűzték, kiírtották a területről. Annak a típusú tájnak tehát ő alapvető fontosságú alkotóeleme volt.

Kicsit továbbgondolva a dolgot: felmerülhet az is, hogy vajon tekinthetjük-e az évszázados - bizonyos elemeiben évezredes, és legalábbis újkőkori - tudást és életformát, a hazai tájhoz alkalmazkodott, annak adottságaival összhangban élő itteni ember természetes életmódjának? 

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park
Más szóval: lehet, hogy a fokgazdálkodás volt az itteni táj és az ide tartozó ember közös, eredendő, természetes működése? Mint a hód és az ő hódvárai?

A Magyar Nemzeti Múzeum szerint:

"Az összetett folyamatot, mely teljesen alkalmazkodott az Alföld környezeti adottságaihoz, fokgazdálkodásnak nevezik. A módszer középpontjában a folyók (elsősorban a Tisza) korábbi medreinek lefűződött mélyedései álltak, melyek részlegesen-időszakosan kapcsolódtak az aktív mederhez az úgynevezett fokon (ti. természetes csatornán) keresztül. A mélyedésekben szaporodó halállomány árvíz idején, a víz levonulásával igyekezett visszajutni a folyóba, s a fokoknál rekesztéssel terelték hálóba, varsába a halakat. 

Forrás: Wikipedia
A módszer őskori használata csak közvetett módon igazolható, az újkőkori közösségek összetett tájhasználata alapján azonban joggal feltételezhetjük e természet adta lehetőség – legalább részleges – kiaknázását."

Forrás: Füzesi András - Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár

Úgy tűnik tehát, hogy ha az ember helyét keressük a természetben, akkor az alföldi táj emberének helyét a fokgazdálkodásban megtalálhatjuk.


AJÁNLÓ

A fokgazdálkodás mélyebb ismertetéséhez Győri Róbert alapos és hozzáértő Vadvízországtól a fokgazdálkodásig című írását nagyon jó szívvel ajánlom. Ő tökéletesen érzékelteti ennek a csodálatosan összetett, érzékenyen odafigyelő, finomhangolt rendszernek a lényegét, és azt, milyen döntő fontosságú, hogy a hazai tájakon élve, és napjaink környezeti, éghajlati kihívásai közepette, tisztában legyünk mibenlétével. 

Ha könyvet olvasnál a témában, akkor Molnár Géza: A Tiszánál című, lenyűgözően széles látókörrel megírt alkotását ajánlom. "A Tisza-menti ártéri gazdálkodás egyik legnagyobb hatású gondolkodójának műve" izgalmas alapmű a témában elmélyedőknek, nekem személyes kedvencem, és egyik legmegdöbbentőbb könyvélményem, mely megváltoztatta, ahogy tájainkat szemlélem.

Ha filmen szeretnénk megismerkedni a fokgazdálkodással, ráadásul Andrásfalvy Bertalan értő tolmácsolásában (néprajzkutató, a fokrendszer első leírója), akkor érdemes megnézni a Sárközi táj történetével foglalkozó Gyöngy a sárban című dokumentumfilmet:


Sokan a fokgazdálkodás rendszerére alapozva képzelik el a Duna-mente és a Tisza-völgy fenntartható jövőjét ma is. Balogh Péter (gazdálkodó geográfus, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület és a Vízválasztó Mozgalom alapító tagja) már hosszú évek óta küzd azért, hogy visszaadhassák a vizet a tájnak, és minél többen felismerjék ennek fontosságát, valamint megértsék a táji adottságokhoz leginkább illesztkedő módját. A 2025-ben megrendezett Vízválasztó II. konferencia anyagát ajánlom azoknak, akik a fokgazdálkodás elveinek napjainkbeli továbbélésére kíváncsiak. (A konferencia 1. része, 2. része és 3. része külön videóban tekinthető meg.)