(A fenti képen a nevegyi tizedperrel foglalkozó, C. Tóth Norbert Az esztergomi székeskáptalan a 15. században II. rész... című könyvének borítóképe látható, mely az "Esztergomi trón" egy részletét ábrázolja. A trón a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának tulajdona, a felvételt Horváth Orsolya készítette.)
A címre visszatérve: nem azért "az évezred pere", mintha olyan szenzációs lett volna, hanem azért, mert ez mai napig Magyarország leghosszabb jogi pere, ami több, mint 400 éven át tartott! Hogy mi volt ennyire fontos? A sasadi/nevegyi dézsmapert két egyházi testület vívta egymással mindössze kettő nevegyi szőlődűlő (Gombamál és Újmál) jövedelmeinek a tizedéért. A jogi eljárás 1430-ban indult, és tartott egészen az 1840-es évekig annak ellenére, hogy a helyzet jogilag is teljesen tiszta és egyértelmű volt, továbbá annak ellenére, hogy mindkét fél részéről rengeteg-rengeteg ráfordítással járt.
Történt ugyanis, hogy a pécsváradi apátság egyszer csak – nemes egyszerűséggel – elkezdte meglopni az esztergomi káptalant. Hogyan? Az alapfelállás az volt, hogy az említett nevegyi dűlők után járó tized hivatalosan az esztergomi káptalannak járt, miközben a jövedelem nagyobbik, fennmaradó része a terület birtokosát, a pécsváradi apátságot illette. Esztergom sokáig meg is kapta a tizedet rendben, míg valamikor az 1420-as évek során Pécsvárad elkezdett megtartani magának mindent (mustot, bort, azok jövedelmét), tehát nem fizette ki a dézsmát az arra jogosult egyházi szereplőnek. Így ’lopták el’ az Esztergomot megillető tizedet éveken át, mígnem az esztergomi káptalan végül jogorvoslatért folyamodott. Az ügy – mint a fentiekből is látszik – nem tűnt bonyolultnak, viszonylag hamar ítélet is született, ami kötelezte a pécsváradi apátságot a jogsértő gyakorlat beszüntetésére, és a kár megtérítésére.
Hogy hogyan lett mindebből mégis egy századokon átívelő, elburjánzó jogi szörnyeteg, az egy hosszú és nagyon bonyolult történet. A lényeg röviden, hogy Pécsvárad eleinte (nehezen érthető) makacsságot tanúsított, így hát a büntetések elkezdtek halmozódni, majd egy idő után valószínűleg már minden soron következő pécsváradi apát csak azon igyekezett, hogy ne az ő ideje alatt kelljen az egyre növekvő kártérítéseket megfizetni. Esztergom meg nyilván nem akarta elengedni a dolgot, már csak azért sem, nehogy e precedens nyomán később hasonló módon megfosszák egyéb bevételeitől is.
Így hát fellebbezések az éppen aktuális pápához, panaszok az éppen aktuális királyhoz, különböző bírák előtt párhuzamosan zajló eljárások, az ítéletek elfogadása, aztán sorozatos figyelmen kívül hagyása, vagy távolmaradás már a kihirdetésekor és egyéb "ügyeskedések" folyamatosan halasztották a pert. (Az időnkénti hadiállapotról nem is beszélve.)
Hogy bepillantást nyerjünk a visszásságokba és kicsit azok életébe, akik számára hasznot is hozott az ügy, álljon itt két apró részlet.
Vérlázító jogi hercehurca: az (egyik) Esztergom számára kedvező ítélettel szemben Pécsvárad 1452-ben a pápához fellebbezett. Miután ezen eljárással kapcsolatban aztán Esztergom szintén a pápánál tiltakozott, Pécsvárad fogta magát, és bepanaszolta Esztergomot a magyar királynál amiatt, hogy Esztergom őket „az ország szabadsága és szokása ellenére az Apostoli Szentszék elé idéztette”. V. László erre felelősségre vonta Esztergomot, és kiadta nekik, hogy ne merjenek külföldön pereskedni, hanem itthon a megfelelő bíróság előtt keressék igazukat. Ők meg magyarázkodhattak, hogy hiszen pont Pécsvárad helyezte át a pert a pápa elé, ezért tiltakoztak ők is ott. És csak telt az idő, ami a pécsváradi apátságnak kedvezett…
Az ifjú, aki nem vesztegette az idejét: Palicsnai Péter az esztergomi káptalan tagjaként tanult Bolognában. Egyetemi tanulmányai végeztével már indult volna haza, mikor megkapta a megbízást (és a kiküldetési díjat) Esztergomból, hogy menjen Rómába, és helyben intézze a káptalan eme perét. El is ment hát, és a fél év alatt, amíg a tizedek ügyében intézkedett – ha már úgyis ott volt – kijárt egy szemesztert a római egyetemen is. Dolgai végeztével aztán 1457 nyarán elindult haza, de útközben még megállt Bolognában is, és ledoktorált. Péter figyelemreméltó karriert futott be, ezután még hosszú évekig képviselte e perben Esztergomot, és többször járt még Rómában is a képviseletükben.
Az idők viharait máig túlélő, Esztergomban őrzött temérdek szöveget a magyar történelem nagy nevei fűszerezik.
Az igazságosztó Hunyadi: 1452-ben például maga Hunyadi János rendelkezett az ügyben, akit konkrétan egyik hadjárata közepén, derencsényi táborában(!) kerestek meg Esztergom ügyvédei. Az elszánt ügyvédek dolgát aztán a kormányzó sem vette félvállról: „igazságos bíróként és jó keresztényként” kívánt eljárni, így hát bizottságot hívott össze, mely végül - a korábbihoz hasonlóan - Esztergomnak kedvező ítéletet hozott. Hunyadi azonban, mint a tettek embere, nem állt meg ennyinél. Szeptember 14-én fegyvereseket küldött ide a nevegyi „régi és új telepítésű” szőlőkbe, hogy biztosítsák az esztergomi káptalan számára az azévi tized zavartalan beszedését, illetve foglalják le részükre a pécsváradi apátság nevegyi birtokát, amíg ki nem fizetik a korábban megállapított bírságot.
Szóval apátok és érsekek, királyok és pápák, háborúk és birodalmak jöttek mentek, de a Nevegy két dűlőjén termő szőlő jövedelmének tizedéért folyó per itt maradt évszázadokon át. Érdekes belegondolni, ahogy 150 év török uralom, és a török kiűzését kísérő leírhatatlan pusztítás után valaki valahol leporolta az okirat-köteget és azt mondta: "Na, hol is tartottunk?"
Hogy mi lett a vége? A részletek a még feldolgozatlan okirat-rengeteg homályába vesznek. Azt tudjuk, hogy már 1435-ben(!) a bázeli zsinat kiküldött bírái az esztergomi káptalan javára ítéltek, majd ennek az ítéletnek szereztek érvényt "a gyakorlatban" 1452-ben Hunyadi emberei. Bár a per (sokkal!) tovább húzódott, úgy tűnik ezután már folyamatosan, de legalábbis többnyire Esztergom szedte be a nevegyi tizedet – még ha időnként újra meg is kellett küzdeniük érte, akár különféle bírák előtt érvelve, akár fegyveres erőkre támaszkodva.
Mindezek fényében felmerül azért még egy kérdés:
Ennyire jó lett volna az itteni bor...? :)
Források:
C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században II. rész – A sasadi tizedper 1452–1465 közötti „krónikája” (Budapest, 2015)
Végh András: Buda város középkori helyrajza I. (Monumenta Historica Budapestinensia XV.) (Budapest, 2006)
Végh András: Buda város története a kezdetektől 1541-ig (budavar.abtk.hu)
Bónis György: A sasadi tizedper közjegyzői a XV. század derekán (budaorskonyvtar.hu)
Filipszky István: Elődeink öröksége - Tanulmányok Budaörs múltjából I. (Szerzői kiadás, 2003) (budaorskonyvtar.hu)