Írta: Katona Noémi
 |
| A kis Rupp-hegy (a mögötte magasodó Kakukk-hegy itt éppen felhő takarásában) - Fotó: Katona Noémi |
A Rupp-hegy növényzetét természetes növénytársulások jellemzik (a betelepített erdei fenyők kivételével). Tölgyesei mellett különösen értékesek a Csiki-hegyek fővonulatára jellemző, egykor összefüggő száraz-sziklagyepek itteni maradványai. A hegy 38 védett növényfaj élőhelye, amelyeknek legfőbb értéke az itteni orchidea-állomány. Az erdő talaját és a sziklagyepeket sűrűn borító védett növények rendkívül érzékenyek a taposásra, ezért a kijelölt ösvényekről tilos letérni.
Különleges növényfajok: A lágyszárúak közül megtalálható a tavaszi hérics, az apró nőszirom, a nagy ezerjófű, de él itt magyar gurgolya, fekete kökörcsin, leánykökörcsin, fehér madársisak, csillagos őszirózsa, magyar bogáncs, magyar repcsény, és homoki vértő is. Nyár elején látható fürtös homokliliom és sárga koronafürt is. A hegy jelentős növényfaja még a tarka imola és a bíboros kosbor.
 |
| Leánykökörcsin - Fotó: Katona Noémi |
A hegytető környékét és a déli lejtőket a dolomitgyepek mellett különféle berkenyefajták, mészkedvelő molyhos tölgyesek, sajmeggyes karsztbokor erdők borítják, az északi lejtőkön pedig gazdag cserjeszintű tölgyes és gyertyános tölgyes erdőfoltok találhatók.
A kedvező természeti adottságoknak köszönhetően a Rupp-hegy állatvilága is viszonylag gazdag.
A védett rovarfajok közül nyerges szöcske, selymes futrinka, nagy szarvasbogár, farkasalma lepke, gyászlepke és tarka szemeslepke is található a területen. A kétéltűek közül megtalálható a leveli- és az erdei béka, a hüllőket pedig a fali- és a fürge gyík mellett a Sas-hegyen is jellemző pannon gyík és a rézsikló képviseli.
 |
| Szarvasbogár hím - Fotó: Katona Noémi |
A nevek eredete: A Rupp-hegy a Pösingermajor elnevezésű városrészben található, és nevét egykori tulajdonosáról, Rupp György budai polgárról kapta, akinek birtokához a 19. században tartozott: a terménykereskedő vagyonos ember volt, nagy múltú polgári família sarja, az 1873-as adójegyzék szerint Budapest egyik legnagyobb adófizetője.
Magát a városrészt pedig arról a gazdagságról, majorról nevezték el, melyet Buda török kor utáni első polgármestere, az 1680 körül városunkba érkezett Bösinger (Pösinger) Ferenc Ignác alakított ki a Kakukk-hegy déli lejtőjén.
Ha már a neveknél tartunk, a Rupp-hegytől délre húzódó Spanyolrét is gazdasághoz kötődően lett elnevezve annak idején, mégpedig az ottani spanyoljuh-tenyésztésről.
 |
| A Rupp-hegy alján még ma is tartanak juhot (2024) Fotó: Katona Noémi |
A Pösinger-major nyomában: Lássuk, mi alapján próbálta beazonosítani a majorság egykori helyét 1945-ben a szakirodalom (Gárdonyi Albert: A középkori Buda határai):
„Thirring Gusztáv 1920-ban kiadott »Budapest dunajobbparti környéke« című turistakalauza egy présházról emlékezett meg, amely szerinte a hajdani Bősingermajor tartozéka volt. Ez a présház ma is megvan s ámbár falai újabb eredetűeknek látszanak, hatalmas méretű pincéje régi építésmódra utal. Vajjon valósággal a Bősingermajor tartozéka volt-e ez a rombadőlt présház, ma már alig állapítható meg; az azonban kétségtelen, hogy ez a Bősingermajor-dűlő területén belül az egyedüli régi eredetű épület.
A Bősingermajor térrajza ma is megvan a »Budai telekhivatali iratok II. 58.« jelzetű iratcsomóban 1724. április 20-i keltezéssel s a térrajz szerint a major hatalmas méretű telektömb, mert összesen 67 és 1/4 holdat foglalt magában.
Maga a majorépület elég jelentéktelen lehetett, nagyobb méretű volt azonban a mellette állott istálló. Minthogy a majorhoz szőlő is tartozott, a présházra vonatkozó hagyomány megalapozottnak látszik. A térrajz szerint a major területe egészen a Budaörsi-útig terjedt s Budaörssel is határos volt, amiből arra lehet következtetni, hogy a Bősinger-major területe nagyobb volt a Bősingermajor-dűlő területénél.
A budai levéltárban »Miscellanea antiqua« 448. jelzet alatt található iratok szerint Bősinger Ignác budai polgármester a majort és présházat (allodium oder respective Weinhaus) még 1697. június 10-én eladta testvérének, Bősinger Mihály császári kapitánynak 6000 forintért s az 1720. május 31-én felvett hagyatéki leltár szerint a major már akkor erősen meg volt rongálva (an dem ruinirten Mayrhoff). A budai telekhivatal 1730. január 23-i jelentéséből pedig kiderül, hogy a szőlők mind kipusztultak s a kaszálók sem nagyon jövedelmeztek már.”
Források:
Gárdonyi Albert: A középkori Buda határai (Budapest régiségei, 1945)