Írta: Katona Noémi
 |
| Kép forrása: korforras.hu |
Mi itt Magyarországon viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, ahogy Molnár Zsolt etnoökológus mondja:
"Ma a mi kutatócsoportunk tulajdonképpen a legerősebb európai kutatócsoport a hagyományos ökológiai tudás kutatásában. Ennek egyik oka az, hogy komoly elődeink vannak Magyarországon, másrészt pedig, hogy mi elég keletre vagyunk ahhoz, hogy még legyen ebből a tudásból, és elég nyugatra vagyunk ahhoz, hogy már komolyan féljünk attól, hogy ez el fog tűnni."
(Molnár Zsolt a kárpát-medencei pásztorvilág neves kutatója, aki csapatával rengeteget tett azért, hogy a pásztorok felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan hagyományos ökológiai tudását a tudományos világ is elismerje, értékelje és elkezdje kamatoztatni.)
Az ártéri vízgazdálkodás, illetve a fokgazdálkodás gyakorlata is ilyen tudáson alapult, és a megfogyatkozva, de ma is élő hagyományos legeltető állattartás különböző formái szintén.
 |
| Forrás: utajovobe.eu |
- a tájat, annak működését és élővilágát jól ismeri,
- a természet folyamataival együttműködik, azokra "rásegít";
- tudatosan figyel arra, hogy erőforrásait ne használja túl, azok újratermelődését elősegíti, tevékenysége hosszú távon is fenntartható;
- területének életközösségét, élővilágát gazdagítja.
Minden jel arra mutat tehát, hogy ha az ember helyét keressük a természetben, akkor a Kárpát-medencében, az Alföldön például megtalálhatjuk - méghozzá a fokgazdálkodó ember szerepében. De tekinthetünk a hegyvidéki fás legelőkön, a Hortobágy pusztáin, vagy az erdők mélyén legeltető pásztorokra is, ha az ökoszisztéma-gazdagító embert szeretnénk megismerni.
(Hogy miért éppen a fokgazdálkodó, és mit is jelent ez valójában, azt az ártéri vízgazdálkodásról szóló bejegyzésben olvashatod el, a hagyományos legeltető állattartásról pedig itt írtam bővebben.)
Nekünk embereknek is megvan tehát a helyünk és meg lehet az értékteremtő szerepünk a természet bonyolult rendszerében - akármennyire is szeretünk róla úgy nyilatkozni, mintha egy rajtunk kívülálló dolog lenne.
Hát nem az: ha akarjuk, ha nem, ha belátjuk, ha nem, biológiai lényként mi magunk is elválaszthatatlan részei vagyunk a természetnek, az élővilágnak.
A MAI EMBER
 |
| Pünkösdfürdő Ökopark Forrás: telex.hu |
A természet folyamataival együttműködő ember - mint láttuk - nem csak, hogy nem rombolja a természet rendszereit, hanem kifejezetten segíti azokat kibontakozni. Az ezáltal létrejövő élőhelyek fokozódó gazdagsága és sokfélesége pedig önmagában érték, hiszen minél sokszínűbb egy életközösség, annál könnyebben alkalmazkodik a felmerülő kihívásokhoz és váratlan hatásokhoz, illetve annál könnyebben épül fel egy esetleges sérülésből.
Hosszú távon tehát önös érdekünk is az együttműködés, mert ha természetes környezetünk kárt szenved, az előbb vagy utóbb rajtunk is és igen, a városokban is éreztetni fogja hatását (pl. vízkészletek csökkenése, kimerülő talajok, fokozódó hősziget hatás, légszennyezés egészségügyi következményei), ellenben ha környezetünk állapota javul, akkor a mi életfeltételeink is kedvezőbbek lesznek (tisztább, frissebb levegő, talajok javuló tápanyag- és vízháztartása, kiegyensúlyozottabb időjárás).
 |
| Újabban az erdőkertek és a permakultúra rendszerei is igyekeznek az ember és a természet együttműködését megvalósítani - Forrás: greendex.hu |
És ezért fontos felismerni és elismerni eleink tudását, hogy abból kiindulva, az általuk felhalmozott ismeretek segítségével képesek legyünk mi magunk is alkalmazkodni, minőségünkben fejlődni, közelebb kerülni a minket életető tájhoz.
Mindezek miatt azt gondolom, hogy a mai ember legfontosabb kihívása: megtalálni a modern lét olyan formáját, olyan működését, melyen keresztül szorosabban kapcsolódhat újra a természet folyamataihoz, és egyben saját valóságához is, mind fizikai, mind lelki értelemben - hogy az egészségesebb környezeten túl ezáltal elmozduljon a testi, lelki és társadalmi egészség felé is.